Petancius: Genealogia

A dalmát származású szerző, akit a kutatás a 16. századi forrásokra alapozva tévesen miniátorként is emlegetett, II. Ulászló megbízásából diplomáciai feladatokat látott el az udvarnál. A történetírói hagyományban több török tárgyú művel van jelen, amely sorra megjelent nyomtatásban is a 16. század kezdetétől, mivel az oszmán terjeszkedés aktuálissá tette az ebbe a tárgykörbe tartozó munkákat. A török császárokról, hadvezérekről és főhivatalnokokról, a birodalom kormányzásáról és törvényeiről írott műve sajátos kézirata a Corvina könyvtárnak, egyrészt tekercs alakú, másrészt két példányt is ismerünk belőle. A Petancius-mű mindkét példányáról jóval többet tudunk, mint a korábbi évtizedekben.

A madridi példány filológiailag jobb, pontosabb szövegű kézirat. Írásmódjának egyes sajátosságai olasz scriptor kezére vallanak, de biztos, hogy Budán dolgozó másolóról van szó, és díszítése is budai munka a Cassianus-csoport  jellemző stílusjegyekkel. A Budapesten őrzött tekercs közel azonos időben készült, mint a madridi, ez utóbbiról másolták Budán. A scriptor ebben az esetben is olasz nemzetiségű vagy iskolázottságú volt, de más a kéz: a madridi szöveg a folyóíráshoz, a budapesti a könyvíráshoz közelítő írástípus. (A kapcsolat egyértelmű jele, hogy a budapesti példányban olyan helyeken találunk másolási hibákat, félreolvasásokat, ahol a madridi példány szövege helyes, pontos, csak éppen nehezen kiolvasható.) A díszítés jelentős eltéréseket mutat a madridi példányhoz képest. (Földesi Ferenc. A kiállítási kalauzba írott tétel Dávid Géza, Lakatos Bálint és Mikó Árpád alábbi leírása alapján készült: A CORVINA KÖNYVTÁR budai műhelye. Kiállítási katalógus. (Megjelenés alatt.) Budapest: OSZK, 2019., Kat. E10)

Forrás: A Corvina könyvtár budai műhelye: [Országos Széchényi Könyvtár, 2018. november 6–2019. február 9.] Kiállítási kalauz, bevezető és összefoglaló táblák: Zsupán Edina; tárgyleírások: Zsupán Edina, Földesi Ferenc; ford. Latorre Ágnes, Budapest: OSZK, 2018, 120.

ADATLAP

Jelzet: Cod. Lat. 378.
Ország: Magyarország
Város: Budapest
Őrzési hely: Országos Széchényi Könyvtár
Szerző: Felix Petancius Ragusinus
Tartalom: Genealogia Turcorum imperatorum
A cím magyarul: [A török császárok története]
Íráshordozó anyag: pergamen
Levelek száma: tekercs
Levélméret: 395 × 2170 mm
Írás helye: Buda
Írás időpontja: 1496–98
Illuminálás helye: Buda?
Illuminálás ideje: 1490 és 1512 között (II. Ulászló uralkodása)
Possessor, proveniencia: II. Ulászló; Jacques Resenthal müncheni antikváriustól vásárolta a Széchényi Országos Könyvtár 1908-ban
Corvina nyelve: latin
A corvinában szereplő mű/vek magyar fordítása/i: nincs