Karsay Orsolya: Uralkodók és Studiolók  

Kiállításunk a Corvina-könyvtár paradigmáján keresztül azt óhajtja érzékeltetni, hogy a 15. századi uralkodói könyvtárakat miképp használták föl tulajdonosaik - így Mátyás király is - legitimációjuk eszközéül. A könyvgyűjteményhez hasonlóan reprezentációs szerepet töltött be az a helyiség is, amelyben a könyveket elhelyezték. Ez volt a studiolo. Ez is. De annál többet is jelentett.

Studiolo, scrittoio, studio - az itáliai reneszánsz folyamán ez a három, szinonimaként használt szó azt a kicsi, meghitt, művészien berendezett helyiséget jelentette, amely tulajdonosa számára a stúdiumokhoz szükséges eszközök mellett kényelmet és nyugalmat biztosított. E helyiségtípusnak a történetét jól feltárta már a kutatás. Ismerjük az itáliai humanisták, az urbinói hercegek, a mantovai hercegnők, a firenzei bankárdiktátorok és a római pápák studiolóit, jórészük meg is őrződött vagy eredeti helyszíneiken vagy múzeumokban. Nem történt meg viszont a magyarországi forrásanyag bevonása a studiolo-kutatásokba, pedig minden bizonnyal sok tanulsággal járna, ha a Mátyás király könyvtárszobájára vonatkozó írott feljegyzéseket és régészeti-művészeti emlékanyagot megvizsgálnánk a studiolo-kérdés szemszögéből. Az alábbiakban erre teszek kísérletet, bár kérdésfeltevésem elsősorban filológiai lesz, szövegek mellett pusztán néhány corvina képanyagát vizsgálom és a magyarországi emlékanyagot csak a standard feldolgozások szintjén rendelem az írott források mellé. Alapvetően Wolfgang Liebenwein 1977-es studiolo-monográfiájára támaszkodom, mely példaszerűen tárgyalja a humanista és a fejedelmi studiolo kialakulásának és múzeummá történő átalakulásának történetét a humanizmus és reneszánsz nagy kultúrtörténeti összefüggéseibe ágyazva. Liebenwein monográfiája világszerte nagy lendületet adott a studiolo-kutatásoknak, melyeknek csúcspontját kétségtelenül az a tény jelentette, hogy a Metropolitan Museum of Art restaurálta és 1996-ban újra installálta Federico da Montefeltro 1939-ben megvásárolt gubbioi studioloját és erről monográfia is megjelent.

A studiolo kifejlődésének és átalakulásának folyamatát - Liebenwein nyomán - a következőképpen lehet összefoglalni. A 14. századi francia királyok és az avignoni pápák kezdeményezéseinek mintájára alakul ki a 15. századra a humanista studiolo mint önálló helyiségtípus, amely egyszerre tölt be tanulmányi és gyűjteményi feladatokat, egyidejűleg magánarchívum és könyvtár. A helyiség archétípusát Petrarca studioloja és grottája képviseli, melyet aztán a Mediciek, a d'Este-k, a Montefeltrók, a Gonzagak és néhány pápa tökéletesítenek. Építészetileg a studiolo a palota legtitkosabb helye, a családfő lakosztályán belül közvetlenül az előszoba és a hálószoba után következett, melyhez rendszerint kápolna ill. oratórium, továbbá titkos kert, ill. loggia és a már említett grotta csatlakozott. Egy-egy palotán belül több studiolo is előfordulhatott, mint ahogy a studiolóban található könyvgyűjteményen kívül egyéb önálló könyvtárhelyiségek is gyakoriak voltak. A studiolo rendszerint humanista alapon kidolgozott és megvalósított képi programja révén nyerte el pompás külsejét.

A studiolo ugyanakkor a legjobb példa a reneszánsz korszakának új típusú mecenaturájára. A studiolo ura vagy úrnője, ill. tanácsadói köre nemcsak possessora, megrendelője volt a studioloban elhelyezett műtárgyaknak, hanem aktív szellemi részvételt vállalt a studiolóba kerülő műalkotások létrehozásában, a festmény témájának és ábrázolásmódjának kijelölésében, sőt egész képciklusok ikonográfiai programjának kidolgozásában. Az intim dolgozószobák tulajdonosai az all'antica stílust propagálták, antik és kortárs művészek alkotásait biztos kézzel helyezték egymás mellé. A studiolo nagy szerepet játszott az antikgyűjtés, elsősorban a görög-római kisplasztika felfedezésének megindulásában és elterjedésében, míg a nagyobb méretű antik emlékanyag gyűjtőhelye az un. galéria lett. Studiolo és galéria így a mai értelemben vett múzeumok közvetlen előfutárainak tekinthetők.

Ha - csak felületesen is - áttekintjük a studiolo szakirodalmát, feltűnik, hogy szinte mindegyik itáliai fejedelem vagy bankárdiktátor, akinek a 15. század folyamán studioloja volt, kétes eszközökkel szerezte meg és gyakorolta hatalmát. Mindegyik más okból ugyan, de egyik sem volt legitim uralkodó, bár hatalma birtokában mindegyik megtett mindent azért, hogy annak látsszon. A törvényesség látszatának fenntartásához a kultúra bizonyult a leghatékonyabb eszköznek. Az irodalom, a művészetek pártolása, tudósok támogatása bármennyibe is került, a legjobb és a leggyorsabban megtérülő befektetésnek tűnt. A kultúra támogatása a reneszánszban már nem pusztán az uralkodói reprezentációt szolgálta, mint korábban, hanem a legitimáció elvévé, eszközévé vagy tényezőjévé vált.

Mátyás, aki uralkodása elején és végén maga is legitimációs problémákkal küszködött, pontosan tisztában volt azokkal a lehetőségekkel, amelyek a kultúra legitimációs eszközként való felhasználásában rejlenek. Amint erre a kutatás az utóbbi években rámutatott, Mátyás kiválóan értett ahhoz, hogy éljen ezekkel a lehetőségekkel. Amit eddig korszerű neveltetésének, naiv pompaszeretetének, öncélú műpártolásának, raffinált reprezentációs érzékének, esetleg veleszületett bibliofíliájának tudtak be, arról újabban sorra kiderül, hogy mind pusztán legitimációt megcélzó stratégiájának volt egy-egy megjelenési formája. A legjobb példákat minderre itáliai fejedelem-társainál találta, kik közül a nápolyiakkal, a ferraraiakkal, a mantovaiakkal és a milanoiakkal később, Beatrix révén, rokoni kapcsolatba került. Esetükben legitimáció és kultúra összefüggéseit, beleértve a művészet, tudomány, könyvtár, studiolo tárgykörét is, kényelmesen tanulmányozhatta és hasznosíthatta a maga számára. Nem véletlen, hogy Beatrix megjelenésével a budai udvar kulturális aktivitása látványosan megnövekedett. Hatalom és kultúra viszonyáról a firenzei Mediciek is nyújthattak hasonlóan tanulságos példát Mátyásnak mind a házasságkötését megelőző, mind a rákövetkező időkből.

Az első, aki a 15. századi itáliai uralkodók közül a leghatékonyabban használta föl saját politikai legitimációjának megteremtésére a kultúra és a művészetek pártolását, Aragóniai Alfonz nápolyi király volt, Ferrante természetes apja, Beatrix nagyapja. A spanyol - aragón - eredetű Alfonz egyszerűen elfoglalta Nápolyt azzal az alig titkolt céllal, hogy már meglévő szicíliai és itáliai birtokaihoz csatolva támaszpontot teremtsen magának és egész Itáliát saját uralma alatt egyesítse. Hosszú ideig uralkodott ugyan, de hivatalosan soha nem koronázták meg. Akármennyit áldozott is építkezésekre, művészetre, különösen irodalomra, a nápolyiak rokonszenvét sohasem sikerült megszereznie, mindvégig gyűlölt és idegen maradt előttük. Ennek ellenére sikerült illegitim fiát, Ferrantét, (Beatrix apját, Mátyás apósát) utódjául megtennie, és illegitim lányát, Máriát (Beatrix nagynénjét) is majdnem fejedelmi kérőhöz, a ferrarai Leonello d' Este-hez férjhez adnia.

Az Aragóniai-ház története legitimációs szempontból két ponton nyújt analógiát Mátyás történetéhez. Az egyik a koronázatlanság, a másik a törvénytelen származás kérdése. Noha Mátyást 1458-ban intronizálták, teljes jogú uralkodóvá csak 1464-ben bekövetkezett megkoronázásával vált, akkor, amikor nem csekély diplomáciai erőfeszítések révén és óriási anyagi áldozatok árán végre sikerült III. Frigyestől visszaszereznie a Szent Koronát. „„Pártkirályból” csak ekkor vált igazi királlyá. A törvénytelen származás kérdése természetes fia, Corvin János öröklési esélyei kapcsán lett aktuális, amikor mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy Mátyásnak nem lesz törvényes utódja. Az, hogy egy királyi fattyú apja örökébe léphet, Európa nyugati felén megszokott és „udvarképes” volt, de az Alpokon túl elképzelhetetlen és kivihetetlen maradt - nem kis részben a saját trónutódlási reményeihez görcsösen ragaszkodó Beatrix mesterkedéseinek köszönhetően, akinek pedig fattyú volt az apja.

Mátyás ereiben nem csörgedezett királyi vér, a Hunyadiak középbirtokos nemesek voltak. Mátyás apja, Hunyadi János főurak, majd fejedelmi pártfogók, Zsigmond és a Viscontiak mellé szegődve gyorsan emelkedett a katonai pályán és a birtokszerzés útján, hogy aztán az ország leghatalmasabb embere legyen. Itáliában néhány, Hunyadi Jánoshoz hasonlóan alacsony származású, de földbirtokkal rendelkező condottiere (zsoldosvezér) könnyűszerrel magához tudta ragadni az uralmat több városállamban is. Illegitim hatalmukat jelentékeny, törvényes uralkodóhoz méltó kulturális tevékenységgel akarták igazolni. A kultúra nem pusztán presztizskérdés vagy státusszimbólum volt számukra, hanem legitimációs érv, amihez a humanisták szinte tálcán kínálták az „arma et litterae” vagy a „sapientia et fortitudo” jelszavakban összefoglalt ideológiát. Eszerint a nemességet, azaz a legitimitást nem pusztán a származás biztosíthatja, hanem a hadvezéri képességekben, a közjóra irányuló tevékenységben és a műveltségben megnyilvánuló személyes kiválóság és uralkodói nagyszerűség is. A humanista uralkodói ideál egyik legjellegzetesebb példája a hadvezérnek, politikusnak és írónak egyaránt kiemelkedő Julius Caesar volt. Mátyás előtt is ez az eszmény lebeghetett, kiegészülve Augustus császár néhány vonásával, melyek a maecenasi kultúratámogatáshoz kötődnek. Mátyást azonban nem humanista alapon választották királlyá. Trónra kerülése a Magyarországon érvényes vér szerinti örökösödési elv ellenében történt egy másik elv, az idoneitás (alkalmasság) elve alapján, amely korántsem humanista filozófián, hanem főúri és köznemesi (rendi) érdekeken nyugodott.

Nemességet, egyszersmind legitimitást nyerni humanista felfogás szerint a szellemi hagyomány révén is lehet, s mivel a szellemi nemesítés új dinasztiát szül és testi utódokat nemz, mindegyik condottiere és bankár igyekezett dinasztiát alapítani, hogy eredetileg nem jogszerűen szerzett hatalma folytonosságát már jogszerűen biztosíthassa utódjai számára. Gyermekeiket a legkorszerűbb humanista műveltségben részesítették és saját magukat a legjobb humanisták közé sorolták. A condottiere-hercegek egymás közötti viszonyait és legitimációs esélyeit, miközben a családok irigyelték és utánozták egymást, katonai szövetségek és sűrű házassági kapcsolatok erősítették. Mátyás a rokon nápolyi és ferrarai uralkodókkal, az urbinói herceggel és Lorenzo de'Medicivel együtt vett részt a IV. Sixtus vezette katonai csoportosulásban, azaz Legában házasságkötése idején. A bonyolult családi összefonódások közül most csak azokat emeljük ki, amelyek Beatrix révén Mátyást is érintik.

Említettük már, hogy Aragóniai Mária (második) felesége lett Leonello d'Este-nek, aki Niccolo herceg természetes fiaként lett ferrarai uralkodó. Niccolo törvényes fia, Ercole d'Este a nápolyi udvarban nevelkedett Ferrante királynál (szokás volt más családoknál tölteni a tanulóéveket), és elvette Ferrante egyik lányát, Aragóniai Eleonorát, Beatrix húgát. Mátyás így a ferrarai hercegi családdal sógorságba keveredett, sőt a ferraraiak mantovai házasodása révén velük is. Ercole d'Este és Aragóniai Eleonora gyermekei közül Isabella ugyanis a mantovai condottiere-herceg, Francesco Gonzaga hitvese lett. Ippolito nevű fiúk viszont gyerekfővel került az esztergomi prímási székbe nagynénje, Beatrix jóvoltából. Ferrante további gyermekei (Beatrix testvérei) közül Aragóniai Alfonz örökölte a nápolyi trónt, Aragóniai János főpap lett Magyarországon. Aragóniai Alfonz lánya, Izabella, a milanoi Giangaleazzo Maria Sforza neje lett, akinek viszont az a Maria Bianca volt a húga, akit Mátyás Corvin János hitveséül szemelt ki, de aki inkább Miksa császárt, Mátyás nagy riválisát választotta.

A katonai siker mellett további „királycsináló” tényező volt a vagyon Itáliában is, Magyarországon is. Kétségtelen, hogy Mátyás megválasztásában nem elhanyagolható szerepet játszott a Hunyadiak óriási gazdagsága, mint ahogy a Mediciek is pénzüknek és bankjaiknak köszönhették diktátori pozíciójukat a republikánus Firenzében. A Mediciek a francia királyokhoz mérték magukat, akárcsak a condottiere-hercegek, bár a parvenü bankárdiktátorokban sokszor több kifinomult, öntudatos arisztokratizmus nyilvánult meg, mint a pusztán jól informált, de dilettáns hercegekben. A Mediciek azért sok mindent átvettek a hercegi udvarok stílusából, leginkább legitimációs eszközeiket sajátították el, közülük is főleg a dinasztikus gondolatot. Ennek köszönhették, hogy Firenzéből történő 1494-es kiűzésük után a 16. század elején képesek voltak visszatérni városukba és immár magasabb fokon, hercegi rangon sikerült restaurálni hatalmukat.

Ahogy a condottiere-hercegek és a bankárdiktátorok legitimációs célból nagy gondot fordítottak az örökösök neveltetésére, úgy tett Mátyás is törvénytelen fia, Corvin János taníttatásával. Nemcsak a legjobb olasz humanistákat hozatta mellé mesterül, hanem - antik és humanista gondolatot megvalósítva - a könyvtárat is a trónörökös nevelésének reprezentatív eszközének szánta. A legjobb példát ehhez az urbinói Federico da Montefeltro szolgáltatta, aki maga is kiváló katonai és humanista nevelésben részesült mint az urbinói herceg törvénytelenül született, de később elismert fia. Miután 1444-ben a törvényes örököst gyanús körülmények között meggyilkolták, ő lépett a helyébe. A „művelt parvenü” tudta, mit kell tennie hatalma legalizálásáért. Óriási udvartartást rendezett be és minden más itáliai uralkodónál többet költött építkezésekre, művészetre, studiolokra és sebtiben összeállított, de kiváló könyvtárára. [1. kép] Tudta, hogy gondoskodnia kell törvényes utódról és ünnepeltetnie kell a Montefeltro-dinasztiát. Bár a pápa már 1464-ben feljogosította, hogy hatalma törvényes fiára szálljon, az örökös csak 1482-ben született meg második feleségétől nyolc törvényes leánygyermek után és számos fattyú mellé. A dinasztikus propaganda jegyében a kisded Guidobaldo hamarosan megjelenik a Federico rendelte műalkotásokon, hogy aztán alig felcseperedve apja studiolojában tűnjön föl egy festményen. A kép a studioloban ábrázolja az olvasásba merült, páncélt viselő apát és ünneplőbe öltözött kisfiát. A gyermek apja térdére támaszkodik, kezében tartja a Montefeltro-dinasztia folytonosságát jelképező jogart. A kép - egyik értelmezője szerint - arra mutat rá, hogy amint a studioloban elhelyezett tudósok portréi útmutatóul szolgáltak az apának, úgy nyújt Federico eleven példát utódjának erkölcsi és szellemi tartásból.

A feltűnően nagyszámú egybeesés Mátyás és itáliai partnerei között arra enged következtetni, hogy a legitimációs problémák olasz módra javasolt megoldásai sokkal elevenebb hatóerővel voltak jelen a budai politikai gondolkodásban, mint korábban feltételeztük. Nemcsak a legitimációs elvek és célok voltak azonosak, hanem az eszközök is. Legitimáció és kultúra kapcsolata a mi összefüggésünk számára legitimáció és studiolo kapcsolatára szűkül, legitimációs problémák jelenléte paradox módon studiolok jelenlétét implikálja. Mátyásnak szükségszerűen volt studioloja, nem is egy, és rendelkeztek studioloval Mátyás környezetébe tartozó személyek is. Itáliai analógiák felhasználásával, de a hipotézisek szintjén maradva nagyjából meg is lehet mondani, milyenek lehettek a magyarországi studiolok. Nem azt, hogy milyenek voltak, hanem azt, hogy akár ilyenek is lehettek.

A Mátyás király budavári studiolojával kapcsolatba hozható elsődleges emlékanyagot természetszerűleg maguk a corvinák képezik. Ugyanúgy, mint más kódexekben, a corvinák díszes címoldalain, azon a helyen, ahol a szövegkezdő iniciáléban a könyvművészet képi hagyományainak megfelelően auktorportré szerepel, a szerző könyvet, néha tekercset tartó, magyarázóan gesztikuláló félalakos ábrázolása helyett többször találkozunk studiolo-jelenettel: a szerző írópultnál dolgozik. A studiolo szó ugyanis bútort, írópultot éppúgy jelöl, mint dolgozószobát. Az írópultnál ülő szerző vagy másoló ábrázolásának megvan a maga középkori ikonográfiai tradíciója, ezzel most nem foglalkozunk, csak utalok a Képes Krónika közismert scriptorára. Szűkebb összefüggésünk számára azok a corvina-ábrázolások jönnek számításba, melyeken az írópult írószobában (irodában, dolgozószobában, könyvtárszobában) van: studiolo a studioloban. Az írószobában, írópultnál ülő szerző körül, az írópulton vagy az alatta lévő polcokon kedves tárgyai, gyakorta használt eszközei hevernek: homokóra, tükör, asztrolábium, tintatartó, szögmérő. Az ablakon át idilli táj vagy nagyszerű város látszik. És néha be is néz rajta valaki...

Nyolc corvina-címlapot ismerünk, amelyen studiolo-ábrázolás van, mégpedig Wilhelmus de Conchis madridi, Haly Aberudiam bécsi, Ptolamaios bécsi, Gregorius modenai, Augustinus bécsi, Hieronymus két bécsi és Didymus new-yorki kódexét. Idesorolhatjuk Augustinus és Appianus egy-egy firenzei ábrázolását is, melyeken a szerző alakja mellett csak a studiolo fala és ablaka látszik, rajta keresztül pedig a táj egy darabja. A tíz kódex jórészt a Gherardo és Monte di' Giovanni-fivérek és Attavante firenzei műhelyeiből került ki, három közülük nápolyi (vagy észak-olasz ?), budai és csehországi munka.

Mit tudunk meg belőlük a studiolóról az eddigieken túl? Wilhelmus de Conchis, Haly Aberudiam studioloja keleties hangulatot idéz. Ptolamaios - a hagyományos szakállal és koronával - trónuson ül canope alatt, kezében szögmérője, asztalán további eszközei. (Nr. 28.) A betű keretezte ablakban tájkép látszik. Augustinus körül könyvek, polcok, ablak, a falakon virágdíszes mintázat, kazettás mennyezet. Gregorius studioloját fejmagasságig faburkolat borítja, fölötte ablak. Két személy van a studioloban, az egyházatya és tanítványa, az ifjú másoló. A maga nemében ritka ez a kétszereplős jelenet, mert a studiolo az önként vállalt magány, az elszigetelődés helyszíne. Második vagy harmadik személy kívülről szokott belesni ablakon vagy ajtórésen, a szerző rendszerint visszavonul. Ezt teszi a 644-es bécsi corvina (Nr. 23.) Hieronymusa is, visszavonul studiolojába, hogy hűséges oroszlánját simogassa (lásd az iniciálét) vagy megsokszorozva magát kivonul a sivatagba (lásd a lapszélkeretet). A studiolo, és különösen a grotta a világból való kivonulás, a humanista elvágyódás, az elzárkózás, az otium, a vita contemplativa helye. A studiolon belül az egyetlen kapocs a külvilággal az ablak vagy az ajtó. Minden studiolóban vagy studioloábrázoláson hangsúlyozott szerepet kap az ablak, a rés, a nyílás a falon, amelyen át kitekintés nyílik a „munkás” világba, a közügyek, a negotium, a vita activa helyszínére, és amelyen át onnan be is lehet tekinteni. Ami elválaszt, egyszersmind összeköt: ami az átjárást biztosítja...

Az ablaknak azonban különleges szerepe van a 15. századi flamand könyvfestészetben és részben a nagyfestészetben is. A lapszélkeret feladatát ellátó ablak ugyanis a lap sík felületét két háromdimenziós térre bontja, az ablak mögötti belső és az ablak előtti külső térre, és megjeleníti azt a személyt (a nézőt) is, aki az ablakból feltáruló látványt szemléli. Ezáltal persze a néző szempontja elnyomja az olvasóét, mint ahogy a lapon megjelenő szöveg is a képhez képest másodlagos helyre kerül. Az ablak-aspektus sokszor fordítottá válik, maga az ablak hiányzik, csak a benne ábrázolt látvány tölti be a lapot, a szöveg pedig mint a lap fölött lebegő levél jelenik meg a néző/olvasó előtt.. Az ablaknak ezt a térképző funkcióját, melynek révén „kép a képben” típusú szerkezetek jöhetnek létre, a miniátorok vagy teljes egészében, vagy mindösze bizonyos elemeit alkalmazva hasznosítják studiolo-ábrázolásoknál.

 A Cod. 930-as bécsi Hieronymus miniatúráján (a di Giovanni-fivérek alkotásán) a faburkolat fölé helyezett ablakon ifjú leselkedik befelé. (Nr. 24.) Mit láthat? A Bibliát fordító szentet, írószereit, homokóráját, lámpát, tekercset az ablak fölötti polcon, könyveket, edényeket, gyümölcsöket, bíborosi kalapot. A tudós szerző legkedvesebb tárgyait: ha úgy tetszik, a gyűjteményét. Mert a studiolo nemcsak a visszavonulás helye, hanem a magamutogatásé is: itt az érdeklődők, kíváncsiak megszemlélhetik a studiolo urának a gyűjteményét.

Legérettebb formában a Didymus-corvina mutatja be a studiolot, de nem Hieronymusét, ahogy az eddigi értelmezések magyarázták. [3. kép] A di Giovanni-fivérek egészalakos miniatúrája Hieronymus studioloját is ábrázolja. De Hieronymus oroszlánostul, kellékestül, Firenzéstül a kompozíció egészéhez képest csak kép a képben: studiolo a studioloban, mégpedig Mátyás királyéban. Igen, a Didymus-corvina címlapján a mi olvasatunk szerint Mátyás király studioloja látható szép all'antica stilusban.

A lapnyi miniaturát hármas szerkezetű aedicula tölti be. Mind a három szerkezeti szintnek megvan a hagyományos funkciója a studiolon belül, melyet a miniátor-testvérpár pontosan követ.

Az első szerkezeti szint, a talapzat, a gyűjtemény szintjét képviseli, jelesül a cameokat. Cameokon megszokott jelenetek sorjáznak az alsó márványszegély betétein: Apollo és Marsyas, lovascsoportok ünnepi triumphusa, a kastaliai forrás. Cameok, gemmák, pénzek, érmek, kisbronzok voltak az uralkodói studiolo-tulajdonosok legkedveltebb gyűjteményi darabjai, s mint tudjuk, ők fedezték fel az ókori kisplasztikát és indították meg ezzel az antikgyűjtést a 15. század közepén. Mátyás ebben is követte őket.

Igen gyakori, hogy studiolok intarziás szekrényein azoknak a tárgyaknak az ábrázolásait látjuk, amelyeket a szekrények rejtenek. Van olyan studiolo is - a gubbioi pl. - , mely teljesen üres, de faburkolatának intarziás betétei azt a látszatot keltik, mintha körben polcok, könyvek, zeneszerszámok lennének, ablak, rajta keresztül valódi kilátás nyílna, ám mindez csak illúzió, játék a valósággal, mint ahogy a Nemzeti Múzeumban is a nyírbátori stallum intarziával kirakott könyvei azt sejtetik, hogy mögöttük ott vannak Vergilius és Dante kötetei. Itt a Didymus-corvina alsó szintjén ezt az illuzionisztikus játékot látjuk felidézve: a cameo-jelenetek közvetlenül utalnak a Mediciek cameogyűjteményére. Cameokkal egyébként tele vannak a corvinák, talán csak ők őrzik már a nagy király gyűjtőszenvedélyének lenyomatait, igazi cameo nem maradt fönn Mátyástól. Tudjuk viszont példának okáért Beatrix és testvére, Eleonora levelezéséből, hogy Mátyás szeretett volna megszerezni egy híres érem- és cameogyűjteményt, s a ferrarai hercegnő közvetített volna az üzletben, de végül ez (is) a Medicieké lett. Voltak II. Lajos kincsei közt is cameok leltárkönyve tanúsága szerint, melyek még talán Mátyás örökségéhez tartozhattak, de azok is elvesztek... A corvina-lapon egyébként a cameos talapzat előtt már a studiolo kövezete látszik.

A Liebenwein-féle tipológia szerint a studiolók középső szintjén rendszerint meghatározott ikonográfiai program szerint összeállított képciklust találunk. Sokszor a képciklus megkettőződik, két egymás fölé helyezett sorozatból áll. A Didymus-corvina esetében a középső szerkezeti szintet óriási, oszlopok közé helyezett freskó tölti ki, melynek felső részét a studioloban ülő tudós szent, alsó részét pedig az előtte térdeplő donátorok, Mátyás és Beatrix ábrázolása alkotja. Ha az ismert képciklusokat akarjuk analógiaként felhasználni, további szenteket és további donátorokat kell elképzelnünk Mátyás studiolojának többi falára. Kik is lennének ezek? Nagyjából ezt is meg lehet előre határozni, mert Hieronymus jó okkal szerepel a kompozíció középpontjában. A humanisták, így Mátyás is, saját védőszentjüknek és patrónusuknak tekintették ugyanis a tudós bibliafordítót. [4. kép]  Hieronymus népszerűsége műveinek gyakoriságában is tetten érhető: a corvinák között pl. hat Hieronymus-kötet maradt fenn, az eddig már tárgyalt három (studiolós) példányon túl Budapesten (Nr. 21.), Bécsben (Nr. 22.) és Párisban van egy-egy kevésbé díszes, mindössze egyszerű auktorportrét tartalmazó kézirat. A most felfedezett és kiállításunkon látható corvina-anyagban két új Hieronymus-kódexet láthatunk (Nr. 3-4.). A humanisták másik favorizált szentje Augustinus volt (Nr. 27.). A tudóst, később a gyűjtőt látták mindkettőjükben, így sorolták őket Petrarca, az első világi tudós mellé és vegyítették antik bölcsek társaságába. Ismerünk olyan képciklust, melyen Hieronymus Nagy Szent Gergely, Platón és Aristotelés társaságában szerepel, szorosan utánuk Ptolemaios, Augustinus és Petrarca következnek.

Hieronymus ábrázolása itt a királyi studiolo freskóján szabályszerűen megfelel a „Hieronymus cellája” tipológiájának. Mindenütt könyvek, a szerző kezében és az írópult tetején nyitva (mert azokból fordít), máshol, az írópulton és az alatta lévő intarziás szekrénykében csukva, aztán a szokásos eszközök, homokóra, tükör, írószerek és még néhány jellegzetes apróság. Magas faburkolat. Az ablakon át jól felismerhető firenzei városkép. Szinte csak a szent lábainál heverő oroszlán különbözteti meg Hieronymust Augustinustól vagy Petrarcától, akiket ugyanilyen studioloban szokás megjeleníteni. Különleges körülmény, hogy az egész kép köralaku, tondó. A tondó viszont négyzet alapú síkban helyezkedik el, melynek négy sarkában négy cameo - az alsó szintre emlékeztetnek. A négyzet fölött és alatt feliratok: fölül a könyvben található szöveg incipitje, alul a tényleges szövegkezdet négy-négy aranybetűs sorban, lila alapon. Az így megnyújtott, álló téglalap alakú, hosszú síkot egy-egy oszlop keretezi, s a kompozíció harmadik szintjét képező tetőtér két benyúló konzolja két további oszlopot tart. A két oszloppár közötti két tér a studiolo bejárata és kijárata, ez a két nyílás választja el a studiolo belsejét a külvilágtól. Itt látjuk a bal oszloppárnál a fél térdre ereszkedő Mátyást, a jobb oszloppárnál a térdeplő Beatrixot, már a studiolón belül, míg mögöttük, a studiolon kívülről, két kíváncsi sereg leselkedik befelé, Mátyás mögött közvetlenül Corvin János. A nyílásban megjelenő nézők ugyanannak a jelenetnek a túloldalát, tükörképét látják, mint az egészoldalas kép imaginárius nézője, aki a studiolo márványlapos közepén áll, vagy a tényleges néző/olvasó, aki a könyvet a kezében tartja. Jelenlétükre szükség van: ábrázolt, imaginárius vagy valóságos néző/olvasó egyaránt tanúja, szemtanúja a jelenetnek, látása hatalmával tanúbizonyságot tehet a látottak hitelességéről. Amennyiben a tényleges néző/olvasó azonos a jelenet középpontjában álló személlyel, azaz a studiolo ura (esetünkben Mátyás vagy Beatrix) maga forgatja a könyvet és találkozik saját magával, abban az élvezetben részesül, hogy megfigyelheti saját kegyes vagy tudós magatartását.

A két oszloppár között kialakított nagyszerű tér akár templom, netán katedrális is lehetne. Ott a szentkép az oltáron, előtte a fejedelmi donátorok, hátul az ünneplő gyülekezet. Még a kompozíció harmadik szintjéről fehér galamb képében leereszkedő Szentlélek is mintha ezt erősítené meg. Pedig a fehér galamb Didymus könyvének címére utal: Liber de Sancto spiritu. Nem templomban vagyunk, hanem uralkodói studiolóban, pontosabban uralkodói studiolóban, amely templommal azonos. Templom és studiolo, szentély és könyvtár azonosítása nem humanista lelemény vagy művészi fogás, hanem a tudás isteni eredetéről szóló, archetipikusnak mondható felfogás következménye, mely a legősibb időktől kezdve az ókoron és a középkoron át tartotta magát és ma is tetten érhető pl. antik templomot modelláló modern könyvtár- és múzeumépületek formájában. Hogy ez a gondolat a reneszánszban mennyire jelen volt, többek közt a Naldus-corvina is mutatja, melyről lentebb szólunk.

A gubbioi studiolóban egykor meglévő képsorozat egyik, ma már megsemmisült darabján az urbinói herceg térdel a Dialektika trónon ülő perszonifikációja előtt. A nőalak könyvet nyújt Federico da Montefeltro kezébe. A sorozat további három fennmaradt darabján, ugyancsak all'antica környezetben, a Muzsika, az Asztronómia és a Rétorika trónoló megszemélyesítői előtt fél térdre ereszkedő ifjú humanistákat látunk. [6. kép] A nőalakok könyvet vagy asztrolábiumot nyújtanak az ifjaknak. A trónoló nőalakok és a térdeplő ifjak mély diskurzusba merülnek, erre magyarázóan felemelt kézmozdulatuk, mutatóujjuk kiegyenesített, jellegzetesen vitatkozó tartása utal. A gubbioi studiolo képsorozata a hét szabad művészetet jelenítette meg úgy, hogy a condottiere-herceget a tudós humanisták közé sorolva velük azonos rangra emelte. A studiolo közepéből szemlélve Federico da Montefeltro saját magát láthatta viszont egy tudományos diszkusszió közepén, melyben a humanistákkal egyenrangú partnerként vesz részt. A hét szabad művészet megszemélyesítőinek jellegzetes vitázó kézmozdulatát kódexek címoldalain is viszontlátjuk a szövegkezdő iniciálé auktorportréin. A szerző vitapartnereit körben, a lapszélkeret közepén vagy sarokpontjain elhelyezett tudósarcképekben fedezhetjük fel. Ezek a tudósok is magyarázó kézmozdulatot tesznek, másik kezükben könyvet vagy tekercset tartanak. A studiolón belüli vitakör és a kódexlapon ábrázolt eszmecsere a symposionoknak a reneszánsz során újraélesztett szokását juttathatja eszünkbe, melyet nemcsak Itáliában, hanem a budai udvarban is folytattak az uralkodót körbevevő humanisták.

Nyilvánvaló a diskurzus a Didymus-corvina egymáshoz képest háromszögben elrendezett főalakjai, Hieronymus, Mátyás és Beatrix között is. A szent kitekint studiolójából, a képből, és leszól a fél térdre ereszkedő királynak, aki meg felnéz hozzá, kezével élénken gesztikulál, beszél hozzá. Beszélgetnek, pontosabban: vitatkoznak, ahogy humanisták szoktak egymás közt. A hármas kompozíció harmadik tagja, a királyné, ugyancsak felfelé tekint, nem vesz részt ugyan a társalgásban, de hallgatja. Kézmozdulata azonban azt jelzi, hogy a diskurzusba mindjárt ő is bekapcsolódik.

Federico - mint láttuk - egy másik képen teljes fegyverzetben ül studiolojában, ül és olvas. Arma et litterae - hangzott a reneszánsz fejedelmek jelmondata. Mátyás is teljes királyi díszben időzik studiolójában, koronásan, vörös palástban. Díszes kardját csak azért helyezte maga elé a földre, hogy ne akadályozza a vitában. Beatrix előtt fehér virág, a tisztaság, ártatlanság, szüzesség jelképe. Ezt az oldalt képviselte Beatrix abban a vitában, melyet Bonfini Symposionja örökített meg. Bonfini szerint nemcsak a király, de a királyné is méltó vitapartnere a humanistáknak, ami Beatrix esetében természetes, mert korszerű, sokoldalú humanista műveltséget sajátított el a nápolyi királyi család tagjaként és hozott magával otthonról a budai királyi udvarba. A képzeletbeli budai symposionon részt vettek Beatrix fivérei is, akik nővérükhöz hasonló magasszintű iskolázottsággal rendelkeztek..

A képen Federico mellett ott áll kisfia, Guidobaldo, kezében uralkodói jogar. Guidobaldo most már törvényes örököse Federiconak, ő biztosítja a dinasztia legitimitását, hogy visszautaljunk a bevezetőben elmondottakra.

Mátyás studiolojában ketten vannak, a király és a királyné. Corvin János, Mátyás illegitim fia, mint láttuk, a résen néz be a kíváncsiskodókkal együtt. Ő nem léphet be a studioloba. Pedig Mátyás akarata szerint ő lenne a korona, a kard és a könyvtár örököse. A firenzei miniátorok mindenesetre nem tudnak erről, bár a kódex 1488-ban készült, amikor Mátyás már javában Corvin János trónutódlása érdekében tevékenykedett.

Meg kell azonban jegyeznünk, hogy egy másik híres munkájukban a di Giovanni-fivérek Mátyás és VIII. Károly francia király társaságában ábrázolják Corvin Jánost - amennyiben helyesen azonosítjuk a szereplőket. Ez a három kötetes firenzei Biblia, amely Mátyás számára készült, de sose jutott Budára, most viszont egyik kötete kiállításunkon szerepel. (Nr. 1.) A Dávid király mögött látható előkelő személyek csoportosítása nagyon ügyesen tükrözi Mátyás politikai propagandáját, amennyiben Corvin János legitimációját szolgálja. Attavantenál több helyen szerepel együtt Mátyás, Beatrix és Corvin János. Mind a brüsszeli Missale kánonképén, mind a Vaticani Breviarium 8r lapján kiegyensúlyozottan jelenik meg e háromság mindegyik személye. Az ifjú herceg - a trónörökös - mindkét miniatúrán megkapja a maga méltó helyét királyi apja jobbján, a királyné pedig hitvese balján foglal helyet.

A di Giovanni-testvérpár reprezentatív miniatúráját természetesen nem lehet realisztikus ábrázolásnak vagy primer történeti forrásnak tekinteni, melynek alapján kijelenthetnénk, hogy ilyen volt Mátyás studioloja. Akár ilyen is lehetett. Az sincs kizárva, hogy valóban függött egy Hieronymus-ábrázolás a budai könyvtárszobában is, nemcsak a Medici-palotában, amely viszont a di Giovanniak közvetlen mintaképe lehetett.

Összegezve a Didymus-corvináról elmondottakat megállapíthatjuk, hogy címlapján a miniátor-testvérpár úgy mutatja be Mátyás király studioloját, hogy a hagyományos studiolo-ábrázolásokat sikeresen ötvözi az all' antica stílus követelményeivel. Gherardo és Monte di Giovanni mesterien érzékelteti a Bibliotheca Augusta nagyszerűségét, amit külön hangsúlyoznak azáltal, hogy a térdeplő király és a királynő alakja fölé kétszer is elhelyezik az MA (Matthias Augustus) monogramot. Ennek révén viszont Mátyás német -római császári aspirációira utalnak. Corvin János személyének háttérbe szorításával azonban azt jelzik, hogy nem tudnak, vagy nem vesznek tudomást Mátyás illegitim utódlási terveiről.

Ezzel végükre értünk azoknak a corvináknak, amelyek studiolo-ábrázolásokat tartalmaznak, és áttérünk azokra, amelyek szövegszerűen szólnak a studioloról. Három ilyen van, Naldusé és a két építész, Filarete meg Alberti egy-egy munkája. Albertié két corvina-példányban is fennmaradt a modenai, ill. az olomouci könyvtárban.

Naldus Naldius dicsőítő költeményéről már egy évtizeddel ezelőtt megírtuk, hogy inkább szól a reneszánsz értelemben vett ideális könyvtárról, mint a Corvináról. Inkább irodalomtörténet, mint katalógus. Inkább fikció, mint valóság. Naldus ugyan azt állítja, hogy a Bibliotheca Augusta felől személyesen tájékozódott a Firenzében tartózkodó Ugoletótól, a budai könyvtárostól, a trónörökös nevelőjétől. Ezt azonban nem kell komolyan vennünk. Naldust sokkal inkább kötik a panegyrikos műfaji előírásai, mint a puszta tények. Amikor Mátyás négyszögletes, boltíves könyvtárszobájáról kezdett írni, lelki szemei előtt valamelyik itáliai studiolo képe lebeghetett, amelyet látott vagy amelyről olvasott. Naldus elsősorban költő volt és az Alpokon túli barbár világgal kapcsolatban szabadjára engedte költői fantáziáját...

Ha újból végigolvassuk a panegyrikoshoz írt prózai előszót és az első meg a második ének idevágó sorait - felvértezve mindazzal, amit Liebenwein nyomán a studiolóról tudunk, az az összbenyomásunk, hogy Naldus legfőbb célja a Bibliotheca Augusta fényűző gazdagságának, és művészi pompájának a hangsúlyozása, nem pedig a könyvtárszoba megismertetése. Ugyanakkor leírásának bizonyos elemei feltűnő egyezéseket mutatnak a studiolo tipológiájának egyes jegyeivel.

Mindenekelőtt a két bejáratú, négyszögletes, boltíves könyvtárhelyiség. Liebenweintől tudjuk, hogy a studiolo egyrészt az előszobával és a hálószobával szomszédos, másrészt kápolna, oratórium, kincstár, könyvtár, archívum kapcsolódhat hozzá laza sorrendben, és ezek a helyiségek a fejlődés során át is vehetik egymás funkcióit, használatuk nagy változatosságot mutat. Naldusnál a studiolo két ablaka közé kerevet kerül, ami inkább pihenőhelyre emlékeztet. Filaretenel azt olvassuk, hogy a köszvényes Piero de Medici pihenésre (rekreációra) használta studioloját. Akárcsak Mátyás Naldusnál: a királyi hős gyakran szokott fáradt tagjainak csendes nyugalmat szerezni itt ezen a titkos helyen. A studiolo két bejáratához Albertinél találunk érdekes megjegyzést: titkos bejárata is legyen a könyvtárnak, meg nyilvános is. Ezt a motívumot Naldus értékesíti Mátyás könyvtárszobájával kapcsolatban, két bejáratról beszél, egy magánhasználatúról meg egy publikusról. Az ismert itáliai studiolók építészeti megoldásai rendszerint teljesítik a két bejárat követelményét.

Titkos hely - ez a studiolok legsűrűbben emlegetett sajátossága: mediis in penetralibus, secreta in sede, irja Mátyáséról Naldus, de bármelyikről elmondhatta volna. A studiolo mindig a palota, pontosabban a magánlakosztály legrejtettebb zuga. Hogy ezt érzékeltesse, Naldus messziről, távlatból közelíti meg a palotát: a városon kezdi, ahol a palota áll, büszke tetők alatt Mátyás őseinek aranyszobrai, végül az aula. Aki a polcokat, az arany kazettás mennyezetet, a csillogó márványfalakat, a mennyezetet tartó oszlopokat szemléli, azt hihetné, nem is emberek, hanem Iuppiter lakhelyén jár. Így fejeződik be az első ének, hogy aztán a titkos hely leírásával kezdődjön a második. A titkos hely, ahol egyedül lehet a magányra vágyó, ahová az oratóriumból, a magánkápolnából áthallatszanak a himnuszok.

Szentély és könyvtár ősi, szinte mitologikus kapcsolatát tárgyaltuk korábbi Naldus-elemzésünkben és fentebb érintettük a Didymus-corvina kapcsán. A studiolok építészeti megoldásai már-már kötelező érvénnyel tartják be ezt a sorrendiséget. Studiolo és szentély egy szférába tartoznak, lévén a studiolo maga is szentély: sacellum sapientiae, mondja róla Naldus az előszóban. Naldus ebben az összefüggésben említi Apollo templomát is (a tripuszok kapcsán, melyekről lejjebb még részletesen lesz szó) és párhuzamot von Apollo és Mátyás között. Apollo a bölcsesség istene (sapientiae Deus), Mátyás pedig a bölcsesség megőrzője (auctor conservandae sapientiae). A Múzsák, (kiknek vezetője Apollo), odahagyják a Helikon forrásait, hogy Mátyással időzhessenek, vele társaloghassanak, mert Mátyás nekik és tanítványaiknak új lakhelyet épített saját palotájában. Naldus aztán a második énekben visszatér az Apollo-motívumra és a panegyrikos végén újra hosszan tárgyalja Mátyás és a Múzsák kapcsolatát.

A Múzsák jelenléte a studioloban már a ferrarai Leonello d'Este esetében tetten érhető volt. Leonello az elsők között hozott létre studiolót (studiolókat) és állitotta össze az egyikben, feltehetően a Belfiore-palotában, mestere, Guarino Veronensis és Theodoros Gazes közreműködésével az első világi képciklust, melyben a humanisták mitológiai és filozófiai érdeklődése tükröződött. A ciklus vagy ciklusok, mert legalább kettő vagy három lehetett belőlük, a Múzsákat ábrázolta egy (vagy két ill. három) trónon ülő és egy álló sorozatban. Mivel a Belfiore 1482-ben elpusztult, kérdéses, hogy a ma ismert nyolc ferrarai Múzsa-ábrázolás kapcsolatba hozható-e egyáltalán vele vagy inkább valamelyik másik d'Este-studiolohoz köthető. [7-11. kép] A képek egymáshoz való viszonya is vitatott. Érdekes módon a sorozatokból három kép a Szépművészeti Múzeumba került a 19. század végén. Közülük kettő - két álló figura, Euterpé és Melpomene - biztosan összetartozik (kiállításunkon megtekinthetők) és biztosra vehető, hogy a harmadik - Ceres vagy Thalia - a Guarino-féle sorozat darabja. [12. kép]

Leonello studiolója volt tehát az első Musaion a reneszánsz Itáliában - vajon Mátyásé is Musaion volt? Naldus felfogásában igen, sőt Bonfiniében is, aki Symposionja egyik helyén a „sacellum Musarum” kitételt alkalmazza a könyvtárra. A di Giovanniak szerint, mint láttuk, inkább a hét szabad művészet, vagy egyszerűen humanista tudósok felségterülete volt Mátyás studioloja. Persze a középkor folyamán a Múzsák antik archétípusai irodalmi toposzokká szürkültek vagy átvették a hét szabad művészet perszonifikációinak szerepkörét. A humanisták viszont, így Guarino is, a tudományok és a művészetek képviselőit, a különböző emberi képességek megtestesítőit látták bennük. E képességek közül legtöbbre azokat becsülték, amelyek révén az ember biztosítani tudja a társadalom és az állam platóni értelemben vett harmónikus működését, sőt hozzájárul a kozmosz harmóniájának fenntartásához is. Erre a legfőbb Múzsa, Urania volt a biztosíték. Guarino abban a híres, 1447-es levelében, amelyben kifejti Leonellonak, mennyire örül, hogy a múzsákról szándékozik képeket rendelni, mindegyik múzsáról külön jellemzést ad a maga sajátos értelmezése szerint és mindegyikről ir egy epigrammát is. A budapesti Thalia múzsa epigrammája nemcsak Guarino levelében olvasható, hanem görögül és latinul magán a képen, felirat formájában is: Plantandi leges per me novere coloni.

E kép festőjét név szerint ismerjük: Michele Pannonio, aki valószínűleg már Borso d' Este uralkodása alatt készítette el munkáját. Egyike volt ő a Ferrarában működő nem kis számú magyarnak, akik közül a legnevezetesebb Janus Panonius volt, Guarino másik híres tanítványa Leonello mellett. Noha a kutatás - itt elsősorban Eörsi Anna studiolo-tanulmányára gondolok - beszél Guarino és Janus kapcsolatáról, nem említi azt a nyilvánvaló lehetőséget, hogy Janus esetleg közvetített némi információt az itáliai studiolokról Magyarország felé. Vagy hogy olasz példára rendezhette be saját könyvtárszobáját. Biztos, hogy volt studioloja neki is és nagybátyjának, Vitéz Jánosnak is. Csak a könyvek maradtak meg belőlük - Mátyás studiolójában. A Múzsák budai jelenlétére egyébként van egy érdekes adatunk. A Konstantinápolyból hazakerült Polybios-corvina lapjai között találtak egy játékkártyát Euterpé múzsa ábrázolásával. A kártyát - talán Mantegna nyomán - ferrarai mester metszette. Sajnálhatjuk, hogy ez a különleges darab az évtizedek során elkallódott.

Térjünk vissza Naldus szövegéhez. Hármas falon hármas polcok védik a „Pretiosen-Sammlungot”, melyet Naldus így nevez: „facta pretiosa metallis auratis.” Naldus pontosan ismeri és tudatosan alkalmazza azt a terminust, melyet fejedelmi studiolókban szokás volt használni antik eredetű vagy antikot utánzó kortárs aranyművekre, kisbronzokra, cameákra, pénzekre, érmekre, gyűrűkre. Naldus ugyan konkrétan csak festett aranylemezekről (plakettekről) beszél, de - hogy Mátyás gyűjteményének művészi rangját és az egyes darabok műfaji hovatartozását érzékeltesse - két ókori művész nevét említi párhuzamként, a vésnök Alchimedont és az ötvös Mentort. A Naldus által leírt ill. elképzelt studiolóban a cameok és a többi kisplasztika ugyanúgy jelen van, mint a Didymus-corvina frontispiciumán.

Ezután Naldus - Daedalusra hivatkozva - a hármas polcsor intarziás díszítését dícséri: „caelendis lignis incidendisque figuris,” melyek toscán mesterek keze alól kerültek ki. A korábbiak alapján nyilvánvaló, hogy minden studiolóban jelen kell lenni intarziás felületeknek - ez Naldus számára is egyértelmű.

Rövid kitérő után lejjebb újból visszatér az intarziás bútorzatra, de előbb a görgőkön leereszthető, arannyal átszőtt függönyökről szól, melyek ugyan nem studiolo-specifikusak, de divatosak („per artem facta novam”). Mátyás nagyon kedvelt mindenfajta textíliát udvartartása reprezentációjában, a firenzei aranybrokátot éppúgy, mint a francia és flamand kárpitot, főleg azért, mert mozgathatóak. Itt talán aranybrokát függönyökről lehet szó.

Az intarziás bútorok kapcsán másodjára ládákról, scrinium-okról beszél Naldus, amelyek a hármas polcsor alatt, a padlón helyezkednek el. Bennük tartják azokat a köteteket, amelyek már nem férnek el a hármas polcrendszeren. A szótárak tanúsága szerint a latin scrinium olasz megfelelője a scrignio: (pénz)-szekrény, nagyméretű értéktároló ládát jelent. Intarziás ládák, céhládák vagy hozományládák (cassonék) - külső oldalaikon rendszerint a belül tárolt tárgyak intarziás ábrázolásaival - igen divatosak voltak a 15. századi Itáliában firenzei művészek jóvoltából („Thireni ex arte magistri” - ahogy Naldus mondja), és sokfelé eljutottak, Magyarországról is van róluk egykorú vagy alig későbbi adatunk. A cassonéktől függetlenül név szerint ismerjük azt a firenzei asztalost, aki Mátyás különböző építkezéseinek irányítója volt, Chimenti Camiciat, és megőrződött Benedetto da Majano neve is, aki csak bemutatni szerette volna intarziás munkáját a királynak.

A könyvtárhelyiség közepén tripuszok állnak, írja Naldus, olyanok, amilyeneket a Pythia használt Apolló szentélyében, ha megszállta az istenség. A tripuszok azonban nem ülőalkalmatosságok voltak, a Pythia sem üldögélt rajtuk, hanem föléjük hajolt, hogy jósoljon belőlük. Mátyás hozzájuk hasonló, felül nyitott és kerek, bronz vázas háromlábakat csináltathatott (mert az eredeti tripuszok igy néztek ki, ha ugyan nem igazi antik tripuszokról van szó mint gyűjteményi darabokról), hogy az épp olvasott könyvet nyitva rájuk tegye. Naldus igen érdekes összefüggésre mutat rá a tripusokkal kapcsolatban. Mátyás azért tartja őket könyvtárszobájában, hogy Apollo templomát utánozzák, azaz Mátyás és Apollo azonosítását szolgálják, de fontos különbség van a régi, ókori és az új, mai tripuszok között. Míg a régieket foltos kígyóbőr borította, addig itt az újakat csillogó ékkövektől és számtalan igazgyöngytől súlyos, perzsa aranyterítőkkel takarták le. Mátyás azért zsúfolja itt össze kincseit, hogy a bölcsesség méltó környezetbe kerüljön. Az a tény, hogy Naldus a studiolóban megemlíti az ócska, foltos kígyóbőrt, még ha csak a hiányáról szól is, direkt utalás a természetrajzi kuriozitásokra, melyekkel a studiolók tömve voltak. Unicornis egyszarva, elefántagyar, cápafog aranyfoglalatban, kovakő, csiszolatlan féldrágakövek és egyéb természeti furcsaságok, különleges ásványok, tengeri kagylók, korallágacskák stb. először itt a reneszánsz studioloban tűnnek fel mint gyűjteményi darabok, részben a kor élénk természettudományos érdeklődését tükrözve, hogy kiteljesedett formában majd a későbbi Wunderkammerekben lássuk viszont őket. A kígyóbőr tehát studiolóba illő darab lenne, ha Naldus szerint Mátyásnak nem lett volna fontosabb a pompa. Más feljegyzések szerint volt azért neki szárított kígyóbőre (vagy inkább krokodílbőre), unicornis-szarva, sőt két nagy, címeres ezüst egyszarvú-szobra is, továbbá valóságos „sárkányfogveteménye” volt erdélyi barlangokból származó sárkánykoponyákból és sárkánycsontokból.

Ezzel a Naldus-corvinát studiolo-szempontból kimerítettük és áttérünk a két nagy reneszánsz építész munkáira, melyek a studiolók és az asztrológia kapcsolatának szempontjából ígérnek tanulságokat.

A Filarete-corvina kapcsán nem is magára a Filarete-szövegre gondolunk, melyet Mátyás azért tanulmányozott, hogy - az itáliai hercegek „ideális városának” magyarországi változatát létrehozva - megvalósítsa nagyratörő építkezési elképzeléseit többek közt a budai Duna-partra szánt egyetemi épületekről és a Dunán átívelő hídról. A szöveg egy részletét már hasznosítottuk Mátyás pihenőhelyével kapcsolatban, most az eredeti olasz szöveg Bonfini-féle latin fordítása elé irt latin előszóra utalunk. Itt azt olvashatjuk, hogy a Mátyás által felállított könyvtárban nemcsak a tudományokat tartalmazó köteteket lehet látni, hanem csillagokat és állóképeket is. Bonfiniról, aki mindig „valóság és fikció határán billeg”, tehát forrásértéke sohasem egyértelmű, most sem tudjuk, hogy a tényleges helyzetet írja-e le, vagy más leírások mintáit követi, esetleg pusztán egy olyan dolgot tart szükségesnek elmondani, ami jellegzetes a studiolókra. A csillagkép-motivum azonban a későbbi, Bonfinitől független forrásokban is rendre felbukkan részben Ulászlóra vonatkoztatva, ezért hitelességét nincs okunk kétségbe vonni. Asztrológiai ábrázolások és eszközök jelenléte a studiolókban ugyanis szinte törvényszerű, Mátyáséban pedig már csak azért is indokolt, mert Mátyás asztrológiai érdeklődése köztudott, amint erről csillagászati témájú corvinái és az udvarába látogató híres csillagászok és a velük folytatott eszmecserék tanúskodnak. Tudjuk, hogy fontos, sorsdöntő események előtt Mátyás kikérte csillagjósai tanácsát, bár lehet, hogy ez szintén csak antik és középkori történetíróktól átvett közhely. Feljegyzésekből ismerjük csillagászati eszközeit, két arany-ezüst homokóráját, közülük az egyik különösen értékes volt, egy arany és egy ezüst horologiumát, egy ezüst és egy réz astrolábiumát, gnomonját, végül tudunk arról a remekbe készült óráról, amelyet Lorenzo Medici csináltatott neki, de - akárcsak a kiállításunkon bemutatott firenzei kódexek - nem jutottak Budára sohasem.

Már láttuk, hogy homokórák vagy órák majdhogynem kötelezően jelen vannak a studiolokban, de nem tértünk ki arra, hogy az időmérő eszközök pedagógiai célt szolgálnak: a tanulót az idő múlására figyelmeztetik és jó időbeosztásra sarkallják. Az ugyancsak rendszeresen előforduló tükrök az önismeret elmélyítésére valók. Ezeket a Sokratesig visszanyúló elképzeléseket az a Vergerio foglalta össze pedagógiai traktátusában, aki az első magyarországi humanista-generáció legkiemelkedőbb alakjaként Zsigmond udvarában működött, és akinek hatása - Vitéz Jánoson keresztül - Mátyás neveltetésében is megnyilvánult. Híres emberek, régi nagy tudósok képmásai szintén pedagógiai célból ajánlatosak ifjak épülésére. Későbbi humanisták aztán az ideális könyvtár felszereléséről szólva megismétlik, ill. asztrológiai vonatkozásban továbbfejlesztik Vergerio gondolatait. Az asztrológia akkor hatol be látványosan a studioloba, amikor - még a 14. század második felében - egy Visconti-herceg megvalósítja a humanista Giovanni Dondi által elképzelt és leírt Astrarium-ot, és planetariumot állít fel paviai könyvtárszobájában. Ezzel párhuzamosan kezdenek térképek - mappamundi-k - megjelenni a studiolók tartozékai között. Lorenzo Medici studiolojában pl. megtaláljuk mind a planetáriumnak megfelelő díszítést (Luca della Robbia 12 majolika tondoját a hónapok ábrázolásával és csillagászati jelzésekkel), mind pedig a csillagászati eszközöket és a térképeket. Alberti számára már magától értetődik, hogy égi és földi dolgok megfigyelésére szolgáló eszközök és tárgyak éppúgy hozzátartoznak a könyvtár díszítéséhez, mint régi költők arcmásai. Alberti többször már nem is foglalkozik könyvtárszobákkal (Piero Mediciről szóló másik passzusát már ismertettük.), sőt olyan corvina sincs több, amely studiolókról szólna.

Annál több értékes adatot találunk épp csillagászati vonatkozásban, de egyebekben is, a Corvinával foglalkozó közel egykorú vagy kicsit későbbi magyarországi feljegyzések között. A következőkben ezeket vizsgáljuk, először asztrológiai szempontból.

A feljegyzések egy csoportja arról szól, hogy Mátyás könyvtárszobájában a mennyezeten annak a csillagállásnak az ábrázolása volt látható, amely alatt Mátyás született. Megörökítik a mennyezeti freskót kísérő latin epigrammát is:

Aspice Matthiae micuit quo tempore regis

Natalis coeli qualis imago fuit.

Az epigramma szövege több változatban fordul elő, némelyik szerint a csillagkép nem Mátyás születésnapját, hanem a cseh királyság megszerzésének pillanatát mutatja:

Cum rex Matthias suscepit sceptra Bohemae

Gentis, erat similis lucida forma poli.

Van olyan variáns is, amely már nem Mátyásról, hanem Ulászlóról és kettős királyságáról beszél:

Magnanimus princeps diademate utroque gaudet

Uladislaus, tollit ad astra caput.

Feliratok, epigrammák, jelszavak, mottók, emblémák szerepeltetése más studiolókban is gyakran előfordult, Mátyás könyvtárszobájában sem hat újszerűen. Ami új, az a kozmikus gondolat megjelenése Budán, mert ez már a 16. századi itáliai fejlődést előlegezi meg, Cosimo, majd Francesco da Medici „univerzális” studioloit. A Mediciek - ekkor már hercegek - azt az uralkodó-típust propagálták a Cinquecento során, aki a deus artifex szerepkörével azonosulva rex artifex-szé vált, azaz egy személyben volt művész, mester, tudós és király. A rex artifex által irányított birodalom egyesíti a mikrokozmoszt és a makrokozmoszt, az emberi szellem és a természet alkotásait. Apotheozisa révén az uralkodó immár az egész univerzumot uralja. Studiolójának gyűjtőköre e gondolatnak megfelelően univerzális, enciklopédikus jellegű lett, és ez - megfelelő ikonográfiai programok alapján megvalósulva - ma is látható a Palazzo Vecchio különböző studiolóiban. Az út ebben az irányban nyilvánvalóan már nem volt folytatható, a studiolók ideje lejárt. Nem is csak egzisztenciális okokból, vagyis azért, mert a fejedelemségek megszűntek, elpusztultak, átalakultak. Az enciklopédikus gyűjtés ideje járt le, a jövő útja pedig két irányba nyílt: egyrészt korlátozódott és speciális gyűjtemények felé vezetett, másrészt viszont kiszélesedett és lehetőséget teremtett galériák és múzeumok létrejöttéhez.

Matthias Augustus apotheozisa - életében - csak az ikonográfia és a reprezentáció síkján valósult meg. Bár legnagyobb célját, a német-római császárság megszerzését nem érte el, sikerült azt a látszatot keltenie és fenntartania, mintha ténylegesen birtokolná a császári címet. Ebben az értelemben Mátyás legalább annyira „megistenült”, mint a római imperátorok, akik divusnak, sőt deusnak nevezték magukat. Halála után azonban személye, országlása és különösen könyvtára egyre inkább legendává magasztosult. Mohács után uralkodásának közel fél évszázada aranykori ragyogásban kezdett tündökölni, hogy aztán a három részre szakadt országban a „virtuális Magyarország” fogalmával azonosuljon. A már csak virtuálisan létező egykori virágzás tudata azt a reményt keltette évszázadokon át a magyarság legkülönbözőbb rétegeiben, hogy Mátyás aranykora és vele együtt az elveszett haza a múltból egyszer talán lehívható és újra megvalósítható lehet.

A Corvina-könyvtárra vonatkozó feljegyzések e legenda kialakulásával párhuzamosan sokasodnak, részben össze is mosódnak az Ulászló- ill. Zápolya-kori, vagy a még későbbi, már a török uralom alatti állapotokkal, amint azt az idézett epigramma szövegvariánsai jelzik. Számunkra nem is úgy merül fel a kérdés, hogy Mátyáshoz vagy Ulászlóhoz kell-e kötnünk a feliratokat, hanem úgy, hogy számolhatunk-e azzal a lehetőséggel, hogy a Corvina helyiségében ilyen epigrammák előfordulhattak-e. Ha végigolvassuk ezeket a Mátyás utáni feljegyzéseket, azt látjuk, hogy számos olyan elem villan fel bennük, amelyek egyértelműen studiolohoz köthető vonásokat hordoznak. Nem óhajtjuk ezeknek a historizáló feljegyzéseknek a hitelességét vizsgálni, sőt, ha úgy tetszik, mindegyiknek hitelt adunk, még akkor is, ha forrásértékük erősen megkérdőjelezhető, vagy ha nyilvánvalóan ellentmondanak egymásnak, mint ahogy azt sem fogadjuk el, hogy a régebbi feljegyzések pusztán koruknál fogva megbízhatóbbak lennének az újabb keletűeknél. A feljegyzésekhez kapcsolódó hitelességi problémákat el nem dönthető, ezért el sem a döntendő kérdéseknek tekintjük. A kérdésfeltevést magát fontosabbnak tartjuk a lehetséges válaszok minőségénél, mert arra mutatnak rá, hogy a kérdező bizonyos ismeretekkel rendelkezett vagy a Corvinára, vagy a studiolóra, esetleg mindkettőre, netán a velük foglalkozó forrásokra vonatkozólag.

Ellentmondóak példának okáért a könyvtár helyiségeinek elhelyezésére, sorrendjére és számára vonatkozó adatok, de szinte mindegyikre találunk analógiát itáliai studioloknál . Részben már említettük is ezeket Naldussal kapcsolatban. Tudunk egy helyiségről hármas polcrendszerrel, latin, görög és vallásos irodalommal megrakva. Hallunk - Oláh Miklósnál - két helyiségről is, egyik a görög, másik a latin nyelvű anyag számára, de esik szó késői, a 16. század végéről származó forrásokban három helyiségről is. Igen figyelemreméltóak ezek a késői források, mert a helyiségek olyan felosztásáról számolnak be, amilyennel a Medicieknél vagy pápai lakosztályoknál találkozhattunk. Az egyik, 1572-es forrás szerint Mátyás hálószobája után boltíves könyvtárterem következett Mátyás születési csillagzatával és epigrammájával, aztán egy másik, ugyancsak boltíves könyvtárterem és benne puttók tartotta glóbusz az epigramma szövegvariánsával. Egy másik, 1577-es forrás szerint a legelső helyiség a régi királyi könyveskamra volt, aztán jött a második, boltíves könyvtárterem Mátyás csillagzatával és epigrammájával, végül a harmadik, boltíves terem Ulászló csillagaival és versezetével. Ez a két forrás tehát megkülönböztet egy kisebb helyiséget, mely vagy hálókamra, vagy királyi könyveskamra volt, két nagyobb könyvtárteremtől. Az említett itáliai analógiák alapján feltételezhető, hogy az elsőként említett kicsi helyiség lehetett a királyi studiolo; mely egyaránt funkcionálhatott pihenőhelyként és dolgozószobaként, a két nagyobb teremben pedig a reprezentatív könyvtár helyezkedhetett el.

Ez a régi királyi studiolo egyike lehet annak a két további kis könyvtárszobának, amelyekről Oláh Miklós a két nagy könyvtárterem mellett beszél. Ugyancsak itáliai párhuzamok engednek arra következtetni, hogy a másik kis studiolo is Mátyásé volt, mert lehetett több studioloja az uralkodónak a palotán belül is, és lehettek további studioloi vidéki birtokain is, mint ahogy tudjuk, hogy a visegrádi rezidenciában szintén volt - ma is látható - egy kisméretű, studiolo-jellegű könyvtárszoba.

Sokkal valószínűbb azonban, hogy ezt a negyedik kis könyvtárszobát Beatrix körébe utalhatjuk. Feltételezésünket több oldalról alá lehet támasztani. Egyrészt teljesen természetes, hogy Aragóniai Beatrixnak, a magyar királynénak, a nápolyi király lányának, a ferrarai és a mantovai hercegnők legközelebbi rokonának legalább olyan studiolója legyen, mint királyi apjának vagy hitvesének, fejedelmi nővérének vagy hercegi unokahúgának. Másrészt ismerjük könyveit, azokat a díszkódexeket, amelyek Beatrix címerét és arcmását viselik possessorjegyként, és amelyek valószínűleg az ő külön királynéi studiolojában nyertek elhelyezést. Ismerjük továbbá korszerű neveltetését és műveltségét, donátori és műpártolói tevékenységét, aktív részvételét az udvari kulturális élet mindenfajta happeningjén, symposionokon éppugy, mint zenei eseményeken és sorolhatnám. Végül van a most vizsgált feljegyzések között két csoport, amelyek szorosan Beatrixhoz köthetők.

Nézzük hát a korábbi, német nyelvű forrásokat a 16. század végéről. A festett lazurkék figurákkal díszített kis, boltozatos hálószoba a feljegyzések szerint Izabella királynéé volt, az ő jelmondata díszítette: „Sic fata volunt. Isabella regina.” Ugyanúgy, ahogy Mátyás és Ulászló könyvtártermeit, csillagképeit és epigrammáit összemosta a későbbi hagyomány, úgy helyezhette Isabella reginát a régi királynéi lakosztályba, az eredetileg Beatrix számára készült studioloba. Annál is inkább így lehetett ez, mert Mátyás után - főleg anyagi okokból - nagy építkezések nem történtek, a királyi palota későbbi lakói csak a készbe, a már meglévőbe költözhettek be. Legfeljebb átfestették a jelmondatot. Ez magyarázatot adhat arra a furcsa körülményre, hogy miért kellett a királyné nevét és rangját latin jelmondata után expressis verbis megadni, bár itáliai studiolokban erre is van példa. Talán azért, hogy a szoba új lakójának személyét megkülönböztessék a korábbiaktól. Vagy hogy meglehetősen bizonytalan legitimitását hangsúlyozzák. A figurák közelebbről az erények, azaz a szeretet, a mértékletesség, a bátorság, a remény, a hit, az erő, a bölcsesség, az óvatosság, és az igazságosság női perszonifikációit ábrázolták, vagyis határozott ikonográfiai programot valósítottak meg. (Ugyanakkor a kilenc női figura egyaránt lehetett erényciklus és múzsaciklus is.) Az erényciklus programja igen jól megfelelhetett Beatrix lelki habitusának, kegyes és ájtatos életvitelének, s talán Isabellától sem volt idegen.

A másik forráscsoport még későbbi, még izgalmasabb. Itt olvashatunk egyedül a földalatti cryptáról, azaz kriptáról vagy grottáról, amelynek kyklopikus sziklafalai őrzik a Corvina-könyvtár maradványait ill. kincseit. A grotta szorosan hozzátartozik a studiolohoz, először Petrarcának volt a studiolo mellett, pontosabban alatt grottája, aztán a Medicieknek, de a legszebb grottát Isabella d'Este studiolója alatt találjuk. A grotta nem egyéb, mint egy újabb studiolo, vagy a studiolo párja. Funkciója, kialakítása azonos volt a studioloéval. A mantovai analogia alapján az erényciklussal díszített budai királynéi studiolot bátran összeköthetjük a grottával, s miután a grottát a szakirodalom a palota nyugati szárnyába lokalizálja, a királynéi studiolo és grotta helyét a nyugati oldalon jelölhetjük ki. Mátyás reprezentatív könyvtára valószínűleg a keleti oldalra nyílt. Nyugaton volt egyébként a ciszterna is, amely valamiképp a grottához kapcsolódhatott, és jó lehetőség adódhatott itt a studiolohoz illeszkedő titkos kert vagy függőkert kialakítására. Ez a kellemesebb, melegebb, szélvédettebb oldala a budai várhegynek - történetesen itt, ezen az oldalon van ma a nemzeti könyvtár épülete.

Minden okunk megvan annak feltételezésére is, hogy Beatrix studiolója és grottája hasonlíthatott unokahúga mantovai titkos helyiségeihez, annak ellenére, hogy Isabella d'Este röviddel 1500 előtt kezdett csak hozzá studioloja kialakításához és a grottáéba csak 1505 után fogott. Isabella alkotása a studiolo-gondolat egyik legpregnánsabb megjelenése, kiérlelt formában tanulmányozható rajta ez a helyiségtípus. Studioloját a szokásos berendezés (intarziás faburkolat, antik ábrázolások, csillagászati eszközök, tükör stb.) mellett a kor leghíresebb festőitől rendelt öt festmény díszítette, melyek témái az erények és bűnök voltak. Grottáját intarziás faburkolat és szekrénysor borította hangszerábrázolásokkal, látszatarchitektútárval, jelmondattal. A szekrényekben helyezkedett el a pretiosa-gyűjtemény és az antik anyag, az antik kisplasztika viszont a szekrények fölé került. [13. kép]

Amikor Estei Isabella nekifogott lakosztálya megtervezéséhez, Beatrix már régen visszatért Itáliába és lassan élete vége felé közeledett. Utolsó, dicstelen magyarországi éveit esztergomi visszavonultságban töltötte kiábrándultan, megkeseredve. Megkockáztatjuk azt a hipotézist, hogy a Vitéz Jánosnak tulajdonított, de Vitéz koránál későbbi esztergomi studiolo, melynek falain ma is jól látható az egykori erényciklus és boltozatán a zodiákus jegyei, eredetileg Beatrix számára készült. Más bizonyítékunk nincs rá, mint az, hogy erényciklus díszítette, akárcsak Beatrix budai és Isabella mantovai studioloját, s ez talán nem tekinthető véletlennek. De van egy másik hipotézisünk is. A sudiolo nagy valószínűséggel lehetett Estei Hippolité is, Isabella testvéréé, Beatrix unokaöccséé, a „kis prímásé”, aki 9 éves korában lett esztergomi érsek. Hippolit olyan jól érezte magát új hazájában, hogy hosszú távra rendezkedett be Magyarországon, nagynénjével együtt megtanult magyarul, itt is halt meg 152o-ban, miután esztergomi stallumát később felcserélte a jól jövedelmező egrivel. Nem kizárt, hogy a családjában népszerű studiolo-gondolatot ő is megvalósította prímási rezidenciáján, és az Esztergomba látogató turisták ma az ő studiolojának falfreskóit szemlélik az ásatási helyszínen a studiolo fölé illesztett üvegtetőn keresztül. Tanulmányaihoz, kényelméhez, főpapi udvartartása reprezentációjához a studiolo szinte elengedhetetlen feltételként hozzátartozott, de hozzátartozott legitimációs tényezőként is, hiszen a kilenc éves gyermek kizárólag rokoni kapcsolatainak köszönhette irigylésre méltó rangját, hatalmát és a vele járó gazdagságot. Ennek tudható be az is, hogy felcseperedvén aztán maga is beállt a főpapi mecénások, donátorok, műgyűjtők sorába, amint erről fennmaradt leltárkönyvei és levelezése tanúskodnak. A studiolo utódaira szállt, akár Bakóczé is lehetett.

Ezzel végére értünk azoknak a feljegyzéseknek, amelyek a magyarországi studiolok szempontjából hasznosíthatók voltak. A többi feljegyzés nem tartalmaz új vonást, mindössze könyvtár és hálószoba, könyvtár és kápolna, könyvtár és trónterem kapcsolódásának különböző, már ismert lehetőségeit variálja. A későbbi feljegyzések egyetlen novuma a török elem megjelenése: több helyen olvashatunk az öreg török könyvtárszolgáról, aki hűségesen őrzi a szultán által rábízott könyveket, gondosan törölgeti róluk a port stb. A török motívum itáliai studiolokra nem jellemző, magyarországi lokális színezet. Ez már a „törökvilág Magyarországon” korszaka, és ez a kor az itáliai studiolokat sem kímélte. A 16.század végére a korábban viruló városállamok - külső vagy belső kényszerűségekből - lassan felszívódtak, eltünedeztek, a művészek továbbálltak, a studiolók elárvultak. Elárvultak, de megmaradtak, és megmaradtak és tovább hatottak a műalkotások is, amelyek környezetükben születtek. Magyarországon, ha volt egyáltalán studiolo, csak virtuálisan élt tovább. Kiállításunk ezt a virtuális studiolot igyekszik, még ha csak jelzésszerűen is, valóságossá tenni.


Bibliográfiai jegyzetek

A studiolóra vonatkozó alapvető forrásmunka: W. Liebenwein, Studiolo. Die Entstehung eines Raumtyps und seine Entwicklung bis um 16oo. Berlin l977. 263 o. és képek. Olasz nyelvű kiadása: Studiolo. Storia e tipologia di uno spazio culturale. Modena l988. A studiolonak az antikgyűjtésben játszott szerepéről: H. Frosien-Leinz, Das Studiolo und seine Ausstattung. In: Natur und Antike in der Renaissance. Kiállítási katalógus. Frankfurt 1985. 258-281.

A magyarországi reneszánsz emlékanyaghoz elsősorban Balogh Jolán két nagy összefoglalását használtam: A művészet Mátyás király udvarában. Budapest l966., ill. Mátyás király és a művészet. Budapest 1985. Hasznosítható szempontokat tartalmaznak Feuerné Tóth Rózsa munkái: A budai „Schola”: Mátyás király és Chimenti Camicia ideálvárosnegyed terve. Építés-Építészettudomány 1973. 373-385., ill.: Ars et ingenium. Korareneszánsz művészetelmélet Janus Pannonius költészetében. Ars Hungarica 1974. 9-26., ill.: A budai vár függőkertje és a Cisterna Regia. In: Magyarországi reneszánsz és barokk. Budapest 1975. 11-54. ill.: A budai királyi palota 1478-1500 között épült reneszánsz homlokzatai. Ars Hungarica 1986. 17-50., ill., Művészet és humanizmus a korareneszánsz Magyarországon. Művészettörténeti Értesítő 36(1987)1-53.

Legfrissebben: Marosi Ernő, Forrásfoglalás. Restaurálások Székesfehévárott, Esztergomban és Visegrádon a 2000. évben. BUKSZ 13(2001)348-62.

Legújabb művészettörténeti összefoglalás a korszakról: Mikó Árpád: Reneszánsz. In: Magyar művészet a kezdetektől 1800-ig, Budapest 2001. pp. 212-316. Lásd továbbá Marosi Ernő következő tanulmányait: Mátyás király és kora a művészettörténeti irodalomban. Korunk 3(1990)434-444., ill.: Mátyás király és korának művészete. A mecénás nevelése. Ars Hungarica 1993/1.11-37., ill.: Mátyás király udvari művészete: stílus és politika. Korunk 9(1998)4-11.

Mátyás történetéhez új monográfia: Kubinyi András, Mátyás király. Budapest 2001.

Az ablak-aspektus elemzéséhez lásd: O.Paecht, The Master of Mary of Burgundy. London l948. A látás hatalmához: L. Seidell, Jan van Eyck's Arnolfini Portrait. Stories of an Icon. Cambridge 1993.

A Didymus-corvina teljes képi és tartalmi elemzéséhez legfrissebben: D. Pócs, Holy Spirit in the Library. The Frontispiece of the Didymus Corvina and NeoplatonicTheology at the Court of King Matthias Corvinus. Acta Hist. Artium Hung. 41(1999/2000) 63-212. Eredményeit e tanulmány már nem tudta figyelembe venni.

A gubbiói studiolo re-installásáról: O. Raggio - A. M. Wilmering: The Liberal Arts Studiolo from the Ducal Palace at Gubbio. The Metropolitan Museum of Art Bulletin, Spring 1996. Kettejük azóta megjelent monográfáját a restaurálás folyamatáról nem sikerült látnom.

Az itáliai hercegi udvarokhoz: A. Cole, Art of the Italian Renaissance Courts. Virtue and Magnificence. London 1995., ill. S. J. Campbell, Cosme Tura of Ferrara. New Haven - London 1998. A ferrarai múzsákhoz: A. K. Eörsi, Lo studiolo di Lionello d'Este e il programma di Guarino da Verona. Acta Hist. Art. Hung 21 (1975) 15-52.

A corvinákhoz és reprodukcióikhoz Berkovits Ilona, A magyarországi corvinák. Budapest l962., illetve Cs. Csapodi-K. Csapodi-Gárdonyi, Bibliotheca Corviniana. The Library of King Matthias Corvinus of Hungary, Budapest 1981. c. kiadványait használtam. Utaltam saját Naldus-tanulmányomra: A fenséges könyvtár dícsérete. Magyar Könyvszemle 107 (1991) 316-324. A Corvinához, Bonfinihez stb.: Mikó Árpád: Bibliotheca Corvina - Bibliotheca Augusta. In: Pannonia Regia, Budapest, l994. pp. 402-406., továbbvezető irodalommal.

Forrás
Uralkodók és corvinák : Az Országos Széchényi Könyvtár jubileumi kiállítása alapításának 200. évfordulójára, Budapest, 2002. 91-95. p.

 

Képek
1. Federico da Montefeltre studioloja 19
 1. Federico da Montefeltre studioloja 
1472-76. Palazzo Ducale, Urbino
 
2. Pedro Berruguete:
Federico da Montefeltro és fia, Guidobaldo
1476-77. Galleria Nazionale delle Marche, Urbino
 
3. A Didymus-corvina
The Pierpont Morgan Library,
New York
 
4. Colantonio: Szent Jeromos a cellában
1444-45. Museo Capodimonte, Nápoly
 
5. Hans Holbein: A követek
1533. National Gallery, London
 
6. Justus van Ghent: Muzsika
1476. National Gallery, London
 
7. Cosimo Tura: Euterpe múzsa
1453-63. National Gallery, London
 
8. Cosimo Tura: Terpsichore múzsa
Museo Poldi-Pezzoli, Milano
 
9. Angelo da Siena: Erató múzsa
Pinacoteca Nazionale, Ferrara
 
10. Angelo da Siena: Uránia múzsa
Pinacoteca Nazionale, Ferrara
 
11. Ferrarai festő, Polyhymnia múzsa
1455-60. Gemaeldegalerie, Berlin
 
12. Michele Pannonio: Thalia múzsa
Szépművészeti Múzeum, Budapest
 
13. Leonardo da Vinci: Isabelle d'Este 
1499-1500. Louvre, Párizs